Állami anyakönyvezés Magyarországon Az anyakönyv az a hatósági nyilvántartás, amely közhitelűen tanúsítja a benne feljegyzett adatokat, illetőleg azok változásait. Az anyakönyvbe történő adatok bevezetésének hivatalos rendje az, hogy az anyakönyvbe csak jogszabályban meghatározott adatok vezethetők be, meghatározott formában és eljárás szerint. A születési, a házassági és a halotti anyakönyvbe kizárólagosan az erre feljogosított hivatalos személy, azaz az anyakönyvvezető végezhet bejegyzést.
Szinte az emberiség létével egyidős az a törekvés, hogy a kisebb nagyobb emberi csoportok, közösségek tagjait nyilvántartsák. Magyarországon a rendszeres adatnyilvántartás a római katolikus egyház 1563 -as tridenti zsinatának döntése alapján kezdődött el. Ez időtől kezdve a plébániák négyféle anyakönyvet vezettek. Hasonló anyakönyvek vezetését hamarosan más egyházak lelkészei is megkezdték. 1827-től kezdve az államilag elismert egyházaknak két példányban kellett vezetni az anyakönyveket. A másodpéldányt az illetékes törvényhatóság levéltárában őrizték meg. A 19. század végére a vallási érdekkülönbségekből egyre több súrlódás, sérelem halmozódott fel.
Az anyakönyveztető feladatai
Sokan azt hiszik, hogy az anyakönyveztető feladata kizárólag a házasságkötés szép ceremóniájának levezetése. Pedig ez csak a látványos része mindennapi munkájának. Az anyakönyveztető ott van életünk legjelentősebb állomásainál, dokumentálja születésünket, házasságkötésünket és halálunkat. Az anyakönyveztető feladatai közé tartozik a születés, házasságkötés, haláleset adatainak és változásainak, hitelesített anyakönyvbe való bevezetése. Ezek az adatok neveket, állampolgárságot, születési időt, helyet, családi állapotot, és az esemény időpontját (halotti és születési anyakönyvnél a személy nemét is) tartalmazzák. Az anyakönyveztető összehasonlítja az ügyben érintett személyre vonatkozó adatokat, a korábbi bejegyzések adataival. Szükség esetén hivatalból adatokat szolgáltat – általában az anyakönyvi kivonat másolatának megküldésével – az eljárásban. érdekelt szerveknek (társhatóságok, levéltár, gyámhatóság). Az anyakönyveztető nem csak a házasságkötéseket vezeti le, hanem időnként családi események társadalmi megünneplésekor is jelen van. Születés, házasságkötés, és a haláleset anyakönyvezése után, vagy a személyi igazolványok elkészítéséhez kiadja, elküldi az anyakönyvi kivonatokat is. Minden egyes anyakönyvezés kapcsán többféle adminisztrációt vezet. Az anyakönyvi bejegyzéseken kívül, betűrendes nyilvántartásba, névmutatóba is bejegyzi a neveket, amelyből később könnyen megtalálhatja, hogy melyik anyakönyvben található a keresett információ. Ezen felül, iktatnia kell minden anyakönyvi ügyet és anyakönyvi számot, hogy az irattárban akár sorszám szerint is utána nézhessen az éppen szükséges adatnak.
Budapesti anyakönyvi hivatalok és házasságkötő termek
1.Kerület
Cím: Úri u. 58.
Telefon: 214-3122
Félfogadás:
H: 14-18 Sze: 8-16 P: 8-12
2.Kerület
Cím: Mechwart liget 1.
Telefon: 346-5634
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16 P: 8-11
3.Kerület
Cím: Fő tér 3.
Telefon: 437-8518
Web: http://www.obuda.hu/
Félfogadás:
H: 14-18 Sze: 8-16:30 Cs: 8-12
4.Kerület
Cím: István út 14.
Telefon: 231-3150
Web: www.ujpest.hu
Félfogadás:
H: 14-18 Sze: 8-16:30 P: 8-12
5.Kerület
Cím: Erzsébet tér 4.
Telefon: 267-2363
Web: http://www.belvaros-lipotvaros.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
Cím: Kossuth Lajos tér 9.
Telefon: 267-2363
Web: http://www.belvaros-lipotvaros.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
6.Kerület
Cím: Teréz krt. 13.
Telefon: 322-5472
Web: http://www.terezvaros.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
7.Kerület
Cím: Erzsébet krt. 6.
Telefon: 462-3123
Web: /www.erzsebetvaros.hu
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-12
8.Kerület
Cím: Baross u. 65-67.
Telefon: 459-2179
Web: http://www.jozsefvaros.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8:15-16:30 P: 8:15-11:30
9.Kerület
Cím: Bakáts tér 1.
Telefon: 217-6942
Web: http://www.ferencvaros.hu/
Félfogadás:
H: 13-17:30 Sze: 8-16 P: 8-12
10.Kerület
Cím: Szent László tér 29.
Telefon: 433-8100
Web: /www.kobanya.hu
Félfogadás:
H: 13:30-17:30 Sze: 8-16 P: 8-11:30
11.Kerület
Cím: Bocskai út 39-41.
Telefon: 372-4561
Web: /www.bp11.hu
Félfogadás:
H-Cs: 8-16 P: 8-14
12.Kerület
Házasságkötő terem
Cím: Városmajor u. 44.
Polgármesteri hivatal:
Cím:Böszörményi út 23-25.
Telefon: 224-5945
Web: /budapesthegyvidek.hu
Félfogadás:
H: 13-17:30 Sze: 8-16 P: 8-12
13.Kerület
Cím: Béke tér 1.
Telefon: 452-4100
Web: /www.bp13.hu
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
14.Kerület
Cím
Pétervárad u. 11-17
Telefon: 467-9114
Web: /http://www.zuglo.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-17:30 Sze: 8:15-16:30 P: 8:15-11:30
15.Kerület
Cím: Bocskai u. 1-3.
Telefon: 305-3121
Web: http://www.bpxv.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
16.Kerület
Cím: Havashalom u. 43.
Telefon: 401-1471
Web: http://www.budapest16.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-17:30 Sze: 8:30-16:30 P: 8:30-11
17.Kerület
Cím: Csabai út 20.
Telefon: 253-3422
Web: /www.rakosmente.hu
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
18.Kerület
Cím: Városház u. 16.
Telefon:296-1443
Web: http://www.bp18.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16 P: 8-12
19.Kerület
Cím: Városház tér 18-20
Telefon:347-4540
Félfogadás:
H: 14-17:30 Sze: 8-16:30 P: 8-12
20.Kerület
Cím: Kossuth Lajos tér 1.
Telefon:283-0640
Web: http://www.pesterzsebet.hu/
Félfogadás:
H: 14:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
21.Kerület
Cím: Árpád u. 1
Telefon:427-6127
Web: /www.csepel.hu
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16:30 P: 8-11:30
22.Kerület
Cím: Városház tér 11.
Telefon:229-2611
Web: http://www.bp22.hu/
Félfogadás:
H: 13:30-18 Sze: 8-16 P: 8-12
23.Kerület
Cím: Hösök tere 13.
Telefon:289-2100
Félfogadás:
H: 8:30-17 Sze: 8:30-16 Cs-P: 8:30-12
Anyakönyvvezető árak
Átlagosan magáért a házasság megkötéséért nem kell sok pénzt kiadnunk, általában 5.000 Forint és 20.000 Forint között mozog ennek a szolgáltatásnak az ára. Persze vannak extrém esetek amikor jóval magasabbak, ezek akkor szoktak előfordulni, ha külső helyszínen szeretnénk megtartani az esküvőt.