Az esküvői virágok kiválasztása korántsem könnyű feladat, viszont ha megtanuljuk az egyes virágok jelentését, akkor könnyebben tudunk döntést hozni.
Ehhez nyújt segítséget Louise Cortambert 1819-ben írt szótára, mely a Le Langage des Fleurs, vagyis „A virágok nyelve” címet viseli. Ha mégsem szeretnénk lexikonokat bújni és könyvtárakban lázasan kutatni a megoldás után, akkor elég csak végigolvasni az alábbi gyűjteményt és máris közelebb kerülünk célunkhoz. Olyan virágokat válasszunk melyek mondanivalója és üzenete közel áll hozzánk, ehhez további kiváló segítséget nyújthat kiszemelt virágkötőnk is. Jó válogatást kívánunk!
Szellőrózsa
A remény kifejezője, mely akár a közös jövőt is szimbolizálhatja, így igazán tökéletes választás az esküvői szertartáshoz. Más megfogalmazásban a virág jószerencsét hoz és megvéd minket a Gonosztól. Sajnos kétértelmű jelentése van, mivel akár az összetört reményt és gyorsan hervadó szirmai miatt a halált is szimbolizálhatja. Keressünk olyan virágokat, melyeknek egyértelmű üzenetük van!
A virág különben illatmentes, inkább tavasszal virágzik és akár esküvői csokrokhoz, akár dekorációk készítéséhez is megfelelő.
Fátyolvirág
Sosem megy ki a divatból, mivel egyszerű, könnyed, légies, mint egy sóhajtás és az ártatlanságot szimbolizálja, ezért nem maradhat el egy esküvőről sem. Akár még a vőlegény is magára tűzheti.
A virág borzasztóan olcsó és egész évben vásárolható.
Kála
A szépség megtestesítője, viselője szépségét hangsúlyozza. Az egyik legdivatosabb és legmodernebb esküvői virág, mely akár egy tavaszi, akár egy nyári esküvő dísze is lehet. Mivel színe visszafogott, így szinte bármilyen viselethez passzol, illata pedig nagyon szolid így szinte tökéletes választás.
Szegfű
A szegfű azért különleges, mert rengeteg árnyalata létezik és minden árnyalat valami mást hangsúlyoz. Alapvetően azonban a nő szerelmét és szeretetét szimbolizálja, azt a szeretetet, amit csak egy igazi barát adhat és azt a forró, elsöprő, de egyben szeszélyes szerelmet, amit csak a nő érezhet kedvese iránt. A fehér szegfű régen Krisztus szenvedését szimbolizálta, manapság viszont inkább a tiszta, kedves és ártatlan szerelem jelképévé vált. A bíbor színű változata a szeszélyt, a piros régen a forradalmat, napjainkban a világi szerelmet, a vörös pedig a csodálatot fejezi ki.
A cirmos, vagy csíkos szegfű a sajnálatról szól, vagyis arról regél, hogy két szerelmes nem lehet együtt, ámbár borzasztóan szereti egymást. Ha rózsaszín árnyalatot választunk, akkor ígéretet teszünk arra, hogy párunkat sosem fogjuk elfelejteni, ha viszont sárgát, akkor visszautasítjuk szerelmét. Természetesen nem muszáj a jelentéseket komolyan venni, így szimplán vásárolhatunk vöröset azért, mert a szín maga szimbolizálja a szerelmet, fehéret, mert az maga az ártatlanság. Ráadásul a virág egyáltalán nem drága és egyszerűségében gyönyörködtet.
Krizantém
A krizantém szintén számos árnyalatban nyílik, de inkább ősszel, így nálunk általában temetőkben szokták elhelyezni. A virág azonban nem csak nyugalmat és a megnyugvást, hanem a kitartást, az igazi őszinte szerelmet, az erényességet és a hosszú életet is szimbolizálja.
A fehér a tiszta igazságot szimbolizálja, a sárga a mellőzött, figyelmen kívül hagyott szerelmet, a piros pedig a sírig tartó, örök szerelmet.
Búzavirág
A barátságot és a boldogságot szimbolizálja, azt a kettőst, amit mindenki remél az esküvő lezajlása után. Azt üzeni, hogy a menyasszony szándéka tiszta és egyértelmű, nincs benne semmilyen kétség.
A búzavirág igazi magyar, nyáron nyíló mezei virág és a pipaccsal együtt alkotja a tökéletes párost, viszont hamar veszít frissességéből, így talán nem a legideálisabb csokor készítéséhez.
Színe általában ibolyakék, de találkozhatunk rózsaszín, illetve fehér szirmú változattal is.
Nárcisz
A tavasz egyik legjellegzetesebb virága. Élénksárga színe minden tekintetet megragad, illata pedig bódító. Bólogató virágaival a vidámság és a kedvesség kifejezője. A virágok szolgájának is nevezik hajlított nyaka miatt, mivel olyan, mintha alázattal állna ura előtt. A görög mítosz alapján a hiúságot és az önzést is szimbolizálja, de fontosabb az a jelentés, amit a kereszténység adott számára, Krisztus feltámadása révén.
A Biblia alapján a Paradicsom egyik virágát testesíti meg. Sajnos csak tavasszal vásárolható.
Dália
Nyáron virágzik, de kora ősszel még fellelhető a virágárusoknál.
A kötelezettséget és az életünk végéig tartó összefonódást szimbolizálja, emiatt az egyik legkedveltebb esküvői virágok egyike.
Más jelentés szerint, ha a menyasszony kapja csokrában, akkor jelentheti azt is, hogy a menyasszony bármikor meggondolhatja magát, vélekedése nem határozott.
Százszorszép
A virág régen Mária könnyeit jelképezte, manapság, pedig az örökké tartó, tiszta, önzetlen szerelem kifejezőjévé vált. Rengeteg menyasszony szeretné pont ezt a virágot akár csokrába, akár pedig dekorációnak, de nagy hátránya, hogy hamar elhervad.
Frézia
Akárcsak a fátyolvirág, az ártatlanságot szimbolizálja. Érdekessége, hogy tele van pozitív energiákkal, mivel a virág szinte sosem betegszik meg, nem támadják meg sem élősködők, sem kórokozók. Manapság kezd újra előtérbe kerülni a használata. Sajnos csak tavasszal vásárolható, így ha nem tudunk elszakadni tőle, akkor erre az évszakra tervezzük a „nagy napot”.
Gardénia
Mámoros illata van, akárcsak a liliomnak, így bánjunk vele csínján. Az öröm és a tisztaság megtestesítője, ezért szintén nagyon keresett virág.
Hortenzia
A kertek és egyben virágboltok legékesebb virága, hiszen virágfeje hatalmas és tömött. Esküvőkre általában a kék, illetve fehér árnyalatát szokták használni és kifejezetten jól mutat az esküvői csokorban. A megértést és a szívből jövő érzelmeket szimbolizálja.
Nőszirom vagy Írisz
A hit és a bölcsesség, a hűség és a remény virága, mindemelett, akárcsak a Kála, a nőiességet és a szépséget hivatott kifejezni. Ha menyasszonyi csokorba köttetjük, akkor ezzel reményünket fejezzük ki választottunkkal szemben, hogy ő lesz majd az a férfi, akiben igazi párunkat leljük. Kék, illetve sárga változatban is kapható.
Orgona
Manapság sajnos pillanatok alatt elvirágzik a klímaváltozásnak köszönhetően, így kevesen használják, ráadásul inkább anyák napi vagy ballagási virágként ismerjük, mintsem esküvői csokordíszként.
Az első látásra történő szerelem kifejezője és a tavasz első lehelete.
Fehér változata az egymás iránti szeretetet hangsúlyozza. Előnye, hogy vágott virágként hosszú ideig megőrzi frissességét és fenséges illatát.
Liliom
Ha nyári esküvőt tervezünk, akkor ideális választás lehet, mivel királyi, fenséges hatást kelt monumentális trombita alakú virágaival és mennyei illatával. Többféle árnyalatban vásárolható, mint a fehér, mely a tisztaságot, termékenységet és szüzességet fejezi ki. Narancssárga árnyalatát ritkán használják, mert a gyűlölet egyik megfogalmazója.
Magnólia
A tavasz egyik hírnöke, mely tiszta szépségével bűvöli el csodálóit. A természetességet és nyitott virágaival a befogadást szimbolizálja. Olyan hölgyeknek ajánljuk, akik tisztában vannak értékeikkel, kedvesek, elragadóak és csodaszépek.
Orchidea
A szépség, a szerelem, a kifinomultság és a tisztaság egyértelmű kifejezői. Keleten a szépség mellett a tudást, az intelligenciát és az érettséget is szimbolizálják. Manapság az anyagi jólétet kívánják kifejezni vele, mikor menyasszonyi csokorba köttetik, pedig nem mindenkinek áll jól.
Bazsarózsa
A tavasz egyik legillatosabb virága, legjobban a rózsa csáberejével vetekszik, azonban virága sokkal tömöttebb.
A szerelem és a boldogság tiszta és egyértelmű kifejezője.
Rózsa
A rózsa örök klasszikus, de felhasználásától és színétől függően más és más jelentéssel bír. Alap értelmezésben a boldog szerelem virágaként ismert. A tiszta, bűntelen élet kifejezője, továbbá a szépség, a múlandóság, a jószerencse és a boldogság szimbóluma. A fehér és a vörös rózsa együttes használata a törhetetlen, harmonikus egységet hordozza magában. A fehér rózsa az ártatlanság, a tisztaság, a csend és a kiérdemelt szerelem jelképe. Rózsaszín árnyalata a szerelemben való szilárd hitet, de a megbocsájtást is jelentheti.
A sárga árnyalatokkal vigyázzunk, mert általában negatív érzelmet fejeznek ki, ebben az esetben az irigységet és a kételyt. A vörös rózsa üzenete mindig ugyanaz, vagyis a tiszta, önzetlen, izzó szerelmet hordozza magában. Ha a menyasszony ezt az árnyalatot választja, akkor azzal kifejezi, hogy mindennél jobban szereti választottját. A rózsabimbó a fiatalságot, ártatlanságot és hamvasságot idézi, míg annak fehér változata a hűség, vörös változata a remény egyik megfogalmazása. Csokrunkba választhatunk barack árnyalatú változatot is, mellyel őszinteségünket és hálánkat tudjuk kifejezni.