Az esküvő egy nagyon szép esemény, akár házasulandó félként, akár családtagként, vagy csak vendégként veszünk részt rajta. Azonban ennek az ünnepnek a kapcsán mindenki a tökéletességre törekszik, így rengeteg készülődést, utánanézést igényel, legyen szó akár a megfelelő ajándék, a ruha, vagy az esküvői beszéd kiválasztásáról. Ritka az a típusú ember, aki ott helyben kitalálva el tudna mondani gördülékenyen egy szép esküvői beszédet. Főleg a nagy tömeg előtt, annak a tudatában, hogy ez a pár életének egyik legnagyobb és legszebb eseménye. Így érdemes az esküvői beszéddel is előre készülni.

Elkészítettük az esküvői beszédek gyűjteményét azok számára, akik épp egy esküvő előtt állnak, és valamilyen formában beszédet kell mondaniuk. Legyél családtag, jóbarát, vagy maga a vőlegény, akkor is segítségedre lehet.

Esküvői beszédek gyűjteménye: Esküvői idézetek

Talán az egyik legegyszerűbb, és legrövidebb megoldás, ha nem szeretnénk hosszú történetekbe bonyolódni, egy szép, szerelmes esküvői idézet elmondása. Ugyan kevésbé személyes, de semmiképpen nem tud rosszul elsülni. Ráadásul rengeteg közül tudunk a kedvünkre válogatni. Összegyűjtöttünk párat szerzők szerint.

Ady Endre:

  1. „Amikor megszólal az orgona zenéje
    Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen
    Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze
    Szeretni akarlak, megtartani mindörökre.”

  1. „Egy napvirág-szemű menyasszony és egy napsugár-lelkű legény.
    A tubarózsa illatozzon és áldott legyen a mámoruk.”

  1. „Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
    Melyet vissza soha nem kérek
    Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
    Akkor is ha megöregszünk
    És akkor is, ha már nem élek.”

  1. „Hiszem, hogy egymást szeretve,
    egymást megértve, könnyebb lesz élni,
    s bármi sors állna is elénkbe,
    a boldogságot el fogjuk érni.”

  1. „Ínségemből hozzád 
    Fohászkodom sírással, 
    Akarod, hogy jó legyek? 
    A szememet csókold, 
    Hadd lássam a mélyben 
    Az elásott kincseket. 
     

Álomban szegődött 
Hozzánk és kék lángokkal 
Lobogott a szent arany. 
Te adtad az álmot. 
Merre az arany-mély? 
Mutasd meg, hogy merre van. 
 

Ha meg nem találjuk, 
Ha csak fázva didergünk, 
Lesz-e nekünk szent napunk? 
A szememet csókold, 
Hadd lássak, hadd lássak, 
Mert bizony elkárhozunk.”

  1. „Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
    Az élet viharában Te vigyázol reám.
    Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel bennem,
    S hogy megosztod az életed velem.”

  1. „Amikor megszólal az orgona
    Zenéje, 
    Elhangzik mindkettőnk ajkán az
    Igen, 
    Sorsunk ekkor eggyé forr majd 
    Össze. 
    Szeretni akarlak és megtartani
    Mindörökre, 
    Kezem feléd nyújtom, szívem
    Neked adom, 
    Melyet vissza soha nem kérek. 
    Szeress egy életen át, 
    Úgy, mint én téged, 
    Akkor is ha megöregszünk, 
    És akkor is, ha már nem élek.”

  1. „Virág-kezeid díszítsék föl
    Választott tiednek a lelkét
    S kertetek boldog muzsikáját
    Égnek és földön irigyeljék.

Mert nagyon kell ma a boldogság,
Zengő kertnek mese-zenéje,
Nagyon kell a friss, boldog párok
Virágos és muzsikás éje.

Minden, mi szűkös nappaloknál
Mindennél többet hoz eszünkbe,
Futó és elért Végtelenség
Szent bódultságában sohase szünve

Virágozzatok s mit kis élet
Nagy álmoknak meg tudhat adni, 
Adja meg nektek olyan bőven,
Alig bírjatok elfogadni.”

Weöres Sándor

  1. „A csókod festi kékre az eget,
    szemed színétől zöldülnek a fák.
    Nélküled üres minden képkeret
    és világtalan az egész világ.”

  1. „Keverd a szíved
    napsugár közé, 
    készíts belőle
    lángvirágot, 
    s aki a földön
    mellén viseli
    és hevét kibírja, 
    ő a párod.”

  1. „Csak azt tudom, hogy társra sose várt az én szívem, s lettél egyszerre társa,
    elvéve tőle életet s halált, hogy visszaadd másféle ragyogásra.”

  1. „Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
    Hiányosságom váljék jósággá benned.

    Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
    Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

    Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
    Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.”

  1. „Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.

Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.

Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.

Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.

Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.”

  1. „Míg hosszan bámulok barna hajadba,
    belekövülnék én e pillanatba.
    Lehet-e perc, mely örökletté válna,
    mint indák árnyán Csipkerózsika álma?”

  1. „Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
    ó, hallgat még felőled benn a lélek,
    mely fátylat von köréd, szerelmesem,
    s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
    jósorsodat hozom, vagy tán halálom
    arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
    új, mézes fájdalom
    indái közt nehéz utat találnom.

    Csak azt tudom, hogy társra sose várt
    az én szívem s lettél egyszerre társa,
    elvéve tőle életet s halált,
    hogy visszaadd másféle ragyogásra;
    hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
    hazátlan csörtet villámtűz elől;
    és kunyhóm összedől,
    ha benne otthonod meg nem találtad.

    Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
    szinte öröktől ismerős a testem,
    fejemnek fészke ott a kebleden,
    s nem szégyen, ha előtted könnybe estem,
    semmit se titkolok s ős-ismerősen
    jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
    imbolygó szánalom,
    vagy éji égen csillagkérdező szem.

    A megtépett ideg, e rossz kuvik,
    szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
    kicsinyke úrnő, térdedhez búvik
    s elszunnyad az érzékiség kutyája;
    és benn a Fénykirály, az örök ember,
    még hallgat, tán nem tudja szép neved,
    s nem mond ítéletet,
    így vár piros ruhában, szerelemben.”

Johann Wolfgang von Goethe

  1. „Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
    a sok madár, a Hold s minden ember,
    Neked adom a szívemet, senki másnak,
    mellé pedig az életem ráadásnak.”

  1. „S idő állj meg egy pillanatra
    S ti rohanó percek várjatok,
    Amíg ők ketten esküt tesznek,
    Hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,
    Csak addig várjatok!”

  1. „Az ember egy napon rádöbben arra, 
    hogy az életben igazán semmi sem fontos. 
    Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, 
    hogy valaki szeresse őt igazán.”

  1. „Szeretném, ha az életed alkonyán
    ezüst hajjal majd megállsz,
    még akkor is áldanád a napot,
    melyen a sors téged velem összeadott.

    Ha majd felemelem fehér fátylad
    és az elhangzott igent csókkal pecsételem meg,
    ne ejts könnyet, csak halkan szólj,
    ez kettőnk kívánsága volt.”

  1. „Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
    az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem.
    Te azért születtél, hogy szeressenek,
    én azért születtem, hogy téged szeresselek.
    S csak annyit ér az életem,
    amennyi boldogságot adsz te nekem.
    Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet,
    mely útra kelt és felkutatta tiedet.
    Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem
    én veled leszek, te leszel a mindenem.”

  1. „Az élet egy angolkeringő,

mit eltáncolsz a sírig.

Sorsod csupán attól függ,

hogy kivel táncolod végig.”

József Attila

  1. „Visz a vonat, megyek utánad, 
    talán ma még meg is talállak, 
    talán kihűl e lángoló arc, 
    talán csendesen meg is szólalsz:

    Csobog a langyos víz, fürödj meg!
    Íme a kendő, törülközz meg!
    Sül a hús, enyhítse étvágyad!
    Ahol én fekszem, az az ágyad!”

  1. „Érdekeimből megértettél, 
    bátorrá vakmerőből tettél, 
    kínlódtál, amig nem szerettél, 
    egész világom ege lettél, –
    hát dícsértessél s hirdettessél, 
    minden korokon át szeressél.”

  1. „Tedd a kezed homlokomra,
    Mintha kezed kezem volna.
    Úgy őrizz, mint ki gyilkolna,
    mintha éltem élted volna.
    Úgy szeress, mintha jó volna,
    mintha szívem szíved volna.”

Honoré de Balzac

  1. „Nincs többé olyan, hogy nélküled,
    Tervem és jövőm van veled.”

Somló Tamás

  1. „Az vagy nekem, mint földnek az ég.
    Az vagy nekem, mint égnek a kék.
    Az vagy nekem, mint télnek a hó.
    Az vagy nekem, mint csendnek a szó.”

Wass Albert

  1. „A szeretet ereje mindenekre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is.”
  2. „Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.”

Hemingway

  1. „Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,
    akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
    akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát,
    akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Madách Imre

  1. „Akit párodul melléd rendelt az ég,
    Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
    És ha minden álmod valósággá válik,
    Akkor se feledd el, légy hű mindhalálig.”

Márai Sándor

  1. „Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható csomagolásban, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

A legtöbb ember egy életet ölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni közben. S erről megfeledkeznek.”

  1. „Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.”

Esküvői beszédek gyűjteménye: Különböző szempontok szerint

Összegyűjtöttük az esküvői beszédeket több szempont szerint, így mindenki könnyen megtalálhatja a számára megfelelőt.

Esküvői beszédek gyűjteménye: Beszéd időpontja szerint

Az esküvői beszéd kapcsán kérdésként merülhet fel, hogy mikor érdemes felszólalni. Ez az esküvő során többször is történhet, de általában egy új fejezethez éréskor szokás beszédet mondani. Mindig próbáljuk olyan időpontra időzíteni, amikor a társaság egyben van, nincs nagy mozgolódás, és valamennyire csönd van. A vacsora tálalása után már ne mondjunk túl hosszú beszédet, mert ilyenkor már mindenki az ételre koncentrál, és kihűlhet a melegen tálalt étel. Ilyenkor bőven elég egy pár mondattal összekötve jó étvágyat kívánni.

Esküvői beszéd: Leány kikéréskor

A leány kikéréskor a beszédünkbe próbáljuk belefoglalni, hogy mennyire szeretjük a leendő feleségünket, és mennyire vártuk ezt a nagy napot. Illetve a lány édesapjához is intézhetünk pár meggyőző mondatot. Ebből akár egy szórakoztató szócsata is kerekedhet.

  1. Kedves, drága Mennyasszonyom! Nyisd ki kérlek az ajtót, hadd lássalak végre gyönyörű mennyasszonyi ruhádban! Már türelmetlenül vártam ezt a napot, hogy végre az én feleségemnek tudhassalak. Hiszem, hogy életünk legszebb napja lesz ez. Gyere hát ki hozzám, hadd lássa az egész világ, hogy mi bizony egymáséi leszünk örökre! Menjünk hát végre a templomba, ahol kölcsönösen igent mondunk egymásnak!
  2. Kedves leendő feleségem édesapja! Szeretném csodálatos lányát kikérni, és az oltár elé vezetni! Ő a legfontosabb számomra a világon, és ígérem, hogy örökre mellette maradok, vigyázok rá, és a gondját viselem jóban és rosszban. Kérem nyissa ki előttem az ajtót, és induljunk el egy együtt a templomba, ahol végre feleségül vehetem drága leányát!

Esküvői beszéd: A templomba menet és templomból kijövet

A templomba menet és a templomból kijövet is jól el lehet ütni az időt rövid – akár szellemes, apró történeteket tartalmazó – beszédekkel. Ilyenkor gyakran egy előre megkért testvér, vagy egy jóbarát szólal fel. A beszédünk lehet szórakoztató, de figyeljünk arra, hogy ne legyen kínos egyik házasulandó félnek sem.

  1. Emlékszem még, amikor … /házasulandó fél neve/ hazaért …-val /másik házasulandó fél neve/ való első randijáról. Felhívott, hogy elmesélje a találkozót, és már éreztem, hogy a hangja most más, mint az addigi találkozói után volt. Már akkor sejtettem, hogy itt fogunk állni nemsokára.
  2. …-t /házasulandó fél neve/ sosem láttam még ilyen boldognak, pedig ismerem már … éve. Ki merem talán jelenteni, hogy kevesen ismerik olyan jól, mint én. Mióta megismerte …-t /másik házasulandó fél neve/, azóta egyszerűen a fellegekben jár, ahonnan, ha akarnám se tudnám onnan lerángatni. Persze miért is akarnám. Örülök, hogy ilyen boldognak láthatom.
  3. …-t /házasulandó fél neve/ nem változtatta meg ez a kapcsolat. Kihozta viszont belőle a legjobb tulajdonságait. Ezek, ahogy telik az idő, csak folyamatosan erősödnek azáltal, hogy …-val /másik házasulandó fél neve/ van. Úgy gondolom, hogy fantasztikusan jó dolgokat hoznak ki egymásból, ami talán a legfontosabb egy kapcsolatban.
  4. Nem az a fontos egy kapcsolatban, hogy a szerelmed milyen, hanem az, hogy Te milyen vagy mellette. Én …-t /házasulandó fél neve/ boldog és kiegyensúlyozott embernek látom … /másik házasulandó fél neve/ mellett. Jól döntött, és kívánom, hogy nagyon sokáig boldogok legyenek együtt!

Esküvői beszéd: Vacsora előtti pohárköszöntőnél

Amikor már kicsit megnyugodtak a kedélyek, mindenki ül az asztalnál, lehet valamivel hosszabb esküvői beszédet mondani. Ilyenkor szólal fel általában az örömapa és az örömanya, illetve más közeli hozzátartozók. Gyakran mond beszélet ilyenkor a férj, vagy akár a feleség is. Bemutatkozhatunk röviden, jöhetnek a történetek, akár a gyerekkorunkból, vagy a közös élményekről. Ilyenkor szokta az örömapa is viccesen megfenyegetni a vőlegényt, hogy mi lesz, ha nem vigyáz az ő kedves lányára, ez igen szórakoztatóra szokott sikerülni.

Figyeljünk arra, hogyha már felszolgálták az ételt, fejezzük be rövidesen a beszédünket, mert egyrészt a meleg tálalt étel kihűlhet, másrészt olyankor már mindenkinek az ételen jár az esze.

  1. Mindig azt tanácsoltam a lányomnak, hogy olyan emberhez menjen feleségül, aki mellett nem csak boldog lesz, hanem meg is tudja nevettetni olyan mértékben, hogy abba belefájdul a hasa is. … /a férj neve/ mellett rengeteget látom nevetni. Úgy gondolom, hogy a nevetés nagyon fontos a hétköznapokban. Egy szürke, unalmas napot is könnyen fel lehet dobni vele. Úgy érzem, hogy lányom jól választott, és boldog életük lesz együtt. Gratulálok Nektek Drágáim!

Ezennel szeretnék mindenkinek jó étvágyat kívánni!

  1. Mindig aggódtam kicsit, hogy a gyermekeim milyen párt fognak választani maguknak. Fiam/lányom boldogsága nagyon fontos a számomra. Amint megismertem …-t /házasulandó fél neve/ megnyugodtam, hamar megszerette az egész család, és nagyon örül mindenki, hogy most itt vagyunk. Mindenben szeretnénk támogatni Titeket és bármikor számíthattok ránk!
    Ezennel szeretnék mindenkinek jó étvágyat kívánni!

Esküvői beszéd: Vacsora alatt 2 fogás közben

A következő fogás tálalásáig gyakran sok idő szokott eltelni, főleg, ha nagy vendégszámú esküvőről beszélünk. Ilyenkor különösen jól jön pár beszéd beiktatása, hogy ne unatkozzanak a vendégek. Általában már az éhség sem veszi el a figyelmüket, de még az alkohol okozta mámorban sem úsznak. A hangulat már felszabadultabb ekkorra, különösen találó lehet egy-két vicces történet.

Ide illenek a templomba menet és a templomból kijövetnél leírtakhoz hasonló beszédek.

Esküvői beszéd: Gyertyafénytánc előtt

Egy rövid beszéddel összekötött táncra való felhívás illik ide. Itt már ne mondjuk hosszú beszédet, mert mindenki a táncra és a mulatozása koncentrál.

Kívánjunk jó szórakozást a vendégeknek.

Esküvői beszédek gyűjteménye: a beszélő szerint

A vőfély, másnéven ceremóniamester szokott köszönteni mindenkit, és felkéri a menyasszony édesapját, illetve az előre egyeztetett személyeket a beszédre.

Esküvői beszéd: Édesapa /örömapa/

  1. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött e nagy napra! Remélem, hogy eddig mindenki nagyon jól érzi magát, és ez így lesz az este hátralevő részében is.
    Szeretném elmondani, hogy milyen fontos ez a nap számomra. Egyetlen lányom boldogsága az én legnagyobb boldogságom is. Mindig olyan férjet kívántam neki, aki úgy szereti és támogatja mindenben, ahogyan én is. Amikor megismertem …-t /férj neve/, tudtam, hogy megtalálta a megfelelő embert. Mindig boldognak látom őt mellette. Úgyhogy köszönteném … /férj neve/ a családunkban, akivel úgy érzem, hogy egy fiam is lett egyszerre! Mindig nagyon szívesen látunk magunknál Téged is, és a kedves családodat is, akiknek szintén nagy köszönetet szeretnék mondani, hogy mindenben támogatták fiúka ennek az esküvőnek a létrejöttében is. Sok boldogságot kívánok a kedves ifjú párnak, remélem, hogy olyan életük lesz együtt, amelyet megálmodtak maguknak!”

Esküvői beszéd: Édesanya /örömanya/

  1. Nagyon kedves nap ez a számomra. Emlékszem még, amikor lányunk tíz évesen megkérdezte, hogy „Anya, milyen férjet válasszak magamnak? Sokat gondolkoztam rajta, de egyszerűen ötletem sincsen”. Azt feleltem neki, hogy „olyat, aki mellett olyan vagy, amilyen te lenni szeretnél”. Erre láttam, hogy elgondolkozik, de nem igazán értette. Most a napokban beszélgettünk újra erről. Azt mondta, hogy úgy érzi, megértette, hogy akkor miért mondtam ezt. Imádja …-t /férj neve/, de talán azt szereti a legjobban, amilyen ő mellette. Kihozza belőle a legjobbat és még akkor is megnevetteti, amikor a legrosszabb kedve van. Hiszem, hogy legalább olyan boldog lesz a házasságuk, mint amilyen a miénk volt.

Esküvői beszéd: Vőlegény

  1. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött erre a nagy napra, de legfőképpen a drága menyasszonyomnak! Talán ennél boldogabb napom csak az volt, amikor először találkoztunk és megismertelek. /Itt el lehet mondani a megismerkedés történetét./
    Amikor elhatároztam, hogy feleségül kérlek, először nagyon megijedtem, hogy mit fogsz felelni. Napokig húztam, mire megtaláltam a megfelelő pillanatot. /Itt le lehet írni, hogy hogyan történt az eljegyzés./
    Nagyon köszönök mindent a szüleinknek is, és ígérem, hogy vigyázni fogok rád és szeretni örökre!

Esküvői beszéd: Testvér vagy barát

  1. …-t /házasulandó fél neve/ sosem láttam még ilyen boldognak, pedig ismerem már … éve. Ki merem jelenteni, hogy kevesen ismerik talán olyan jól, mint én. Mióta megismerte …-t /másik házasulandó fél neve/, azóta egyszerűen a fellegekben jár, ahonnan, ha akarnám se tudnám onnan lerángatni. Persze miért is akarnám, örülök, hogy ilyen boldognak láthatom.
  2. Kikorunkban nagyon sokat cukkoltuk egymást …-val /házasulandó fél neve/, mindig mondtam neki, hogy senki sem fogja tudni elviselni egy házasságban. Persze ő is ugyanezt mondta nekem. Úgy látszik, hogy nem lett igazam, vagy csak … /másik házasulandó fél neve/ türelme határtalan, mindenesetre minden tiszteletem az övé! Viccelek természetesen, nagyon örülök, hogy …-t /házasulandó fél neve/ ilyen boldognak látom. Legalább végre elköltözik és az enyém lehet a szobája!

Ha tetszett a cikk küld el barátaidnak, ismerőseidnek!