Amikor kimondjuk azt a bizonyos igent, szinte biztos, hogy nem vagyunk tisztában azzal, mennyi mindennel fog járni az esküvőnk.

Sokan okosan csinálják, és maguk mellé fogadnak egy esküvőszervezőt, ezzel hatalmas előnyt nyerve azokkal szemben, akik maguk rakják össze életük eseményét. Nem gondolnánk, hogy egy ilyen szakember mekkora segítséget képes nyújtani, és sokkal többet tesz értünk, mint azt mi gondolnánk.

Ami hatalmas nagy előnynek számít az a tapasztalat. A tapasztalat a több száz lebonyolított esküvő után, és az a tudás, amit közben elsajátított. Teljesen képben van a szolgáltatókkal, a helyszínekkel, a szakemberekkel, és ami talán a legfontosabb, az esküvői kellékekkel.

Rengetegen fel nem véve az előbb elhangzott információkat, sóhajtanak egyet, és azt gondolják, ugyan ezt mindenki meg tudja csinálni. Bár így lenne, de egy menyasszony sajnos egymaga ritkán tudja elvinni a hátán az egész eseményt.

Elképzelni sem tudjuk, mekkora felhajtást tud okozni, ha valami fontos eszköz vagy kellék nem kerül oda az eseményre. Emlékszem ismertem egy párt, amolyan tökéleteset, akiket sosem láthatta senki veszekedni. Utólag belegondolva lehet, hogy épp ez volt a baj. A menyasszony a saját kezébe vette a szervezést. Csodálatosan intézte a feladatát, sokakat elképesztően meglepett, hogy mennyire. Időben sikerült lefoglalnia a legjobb zenekart, lecsapott a legjobb cukrászdában egy tökéletes tortára a megfelelő időpontban. Remek ízlésének köszönhetően olyan díszletet tervezett meg, hogy akárki megirigyelte volna, és ha ez nem lenne elég, a világ leggyönyörűbb ruháját viselhette. Olyan volt, mint egy igazi huszonegyedik századi tündérmese. A vőlegény nem tett kikötéseket, egy kérése volt, hogy az esküvői tortadíszt had válassza ő, hiszen ez rendkívül fontos volt neki. Így is lett, meg is érkezett időben, viszont a nagy napon a menyasszony elfelejtette magával vinni. Akkora felháborodást keltett ez a kis hiba, hogy a tökéletes pár egy héten belül beadta a válást.

Remélem érzékelhető volt, hogy minden apró dolog számít. Nem eshetünk abba a hibába, hogy otthon felejtjük a jegyűrűket. Nem hagyhatjuk el a bevonuló zene cd-jét.  Megszámolhatatlan kellékre lesz szükségünk. Kezdjük rögtön a ceremóniánál. Kelleni fog gyűrűpárna, szirom, sziromszóró kosár, pezsgőspohár. A díszletnél szükségünk lesz lufira, papírdekorációra, lampionra, lampion fűzérre, virágokra, damilra, ragasztóra, és még sorolhatnám reggelig.

Ami még nagyon fontos lehet, az a harisnyakötő, a ruha alá, kivéve, ha harisnyanadrágot viselünk. A tortadísz, a sztoriból kiindulva és persze amúgy is. Minimum egy tortalapát és kés, a megfelelő tálaláshoz, amikor a tortához kerül a sor. Beszerezhetünk esküvői vendégkönyvet, ami véleményem szerint roppant jó dolog, ezt általában a jelenlévők aláírják pár kedves szó, vagy mondat kíséretében. Tökéletes emlék. A fotózáshoz is fontosak a kellékek, már ha csináltatunk esküvői fotókat. Jó, ha van a közelben olló, elsősegély doboz, zsebkendő, ezek érthető okból.

A legfontosabbak listája. Menyasszonyi ruha és fehérneműk, öltöny, cipők, esküvői hajdísz, fátyol, esküvői ékszerek, esküvői csokor (menyasszonyi csokor), kitűzők (kap a vőlegény, a tanúk (hölgy tanú csuklódíszt is kaphat) és a vőfély), koszorúslány ruhák és kiegészítők, csuklódíszek vagy kis csokrok a koszorúslányoknak. Homokceremónia készlet, vagy gyertyagyújtáshoz kellékek, esetleg más ceremónia kellék (boröntés,

zsinórkötés),szülőköszöntő ajándékok és csokrok, sziromágyú, rizs (kivonuláskor), buborékfújó, dobócsokor, legényfogó (combcsipke, amit a vőlegény ugyanúgy eldob a nőtlen fiatalemberek közé mint a menyasszony a dobócsokrot).

Dekoráció (Háttér dekoráció, asztali futó, esküvői asztaldísz, díszítőkövek, mennyezet dekoráció, zászlók, jelző táblák, székszoknyák vagy székdíszek). Ültetési rend, ültetőkártyák, asztalszám, menükártya, desszert asztal (Candy bar) és limonádé sarok kellékei (címkék, táblák, színes szívószálak, limonádé adagoló, limonádés poharak), köszönetajándékok vagy másképpen vendégajándékok, pénzgyűjtő (nászajándék gyűjtő) doboz, gyereksarok kellékek, fotósarok kellékek, torta tálaló készlet az esküvői tortához.

 Ezek közül persze nem minden kötelező, mindenkinek a saját döntése, mi az, ami kihagyhatatlan.

Ha tetszett a cikk küld el barátaidnak, ismerőseidnek!