Esküvői meghívó szöveg
Szinte minden alkalommal fejtörést és hosszas gondolkodást okoz, hogy az esküvőre kiket hívjanak meg, és hogy minden vendéget meghívjanak-e minden ceremóniára és a bulira is egyaránt. Ezt érdemes még azelőtt eldönteni, mielőtt az esküvői meghívókat elkészítik és kiküldik vagy átadják. A meghívók nagyon fontos részét képezik az előkészületeknek. Amikor elkészülnek, illik egy személyes találkozó alkalmával átnyújtani őket. Természetesen ez nem mindig kivitelezhető, hiszen előfordulhat, hogy külföldön vagy itthon, országon belül is távol élnek egymástól a rokonok, de mivel tartják a kapcsolatot, az esküvőn mindenképpen ott a helyük.
Milyen legyen egy esküvői meghívó szövege, és mi kerüljön bele? Elsősorban legyen konkrét, egyszerű, érthető, stílusos és kedves egyaránt. A meghívónak mindenképpen tartalmaznia kell először is a legfelső sorban az összeházasodni készülő pár nevét. Ilyenkor leginkább csak a keresztneveket szokták beleírni, és a menyasszony keresztnevét illik előre írni. Az nagyon fontos, hogy kinek, hány fő részére, és mire szól a meghívás, erre lényeges a szerkesztésnél odafigyelni (csak a szertartásokra vagy a vacsorára és a bulira is). A nevek alatt legyen feltüntetve a szertartások és a vacsora pontos helyszíne és címe, valamint az időpontok, időrendi sorrendben egymást követve. Fontos szempont, hogy a szöveg hosszát és a betűk méretét a meghívó méretével arányosan válasszák ki, hogy ne legyen se túl zsúfolt, se túl szellős.
A legegyszerűbb talán úgy megfogalmazni egy esküvői meghívót, ahogy azt esetleg telefonban elmondanák néhány mondatban hivatalosan vagy éppen viccesen, lazán, például egy távol élő rokonnak. A meghívóban szereplő szöveg mindenképpen az ifjú pár kifejezésmódjához illő legyen, és hűen tükrözze vissza az esküvőt fémjelző stílust is. Egy nagyon elegáns esküvőre nem minden esetben túl praktikus vicces meghívóval készülni, viszont egy laza stílusú esküvőhöz már jobban passzol egy humorral fűszerezett meghívó. Sokan még a hagyományos szöveget válasszák erre az alkalomra. Nézünk egy-két példát.
Komoly esküvői meghívó szövegek:
- Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, legyenek velünk életünk legszebb perceiben, 2019. augusztus 10-én 16 órakor a VII. kerület Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében(cím), majd 17 órakor a Bazilikában tartandó esküvőnkön(cím), és az azt követő vacsorán az … étteremben (név és cím).
- Úgy döntöttünk, hogy még szebbé varázsoljuk egymás életét, s e nemes napon, 2019. augusztus 10-én házasságot kötünk. Szeretnénk, ha Ön és kedves családja osztozna velünk a nap örömeiben, izgalmaiban és megtisztelnének jelenlétükkel 16 órakor a VII. Kerület Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében (cím), majd 17 órakor a Bazilikában tartandó esküvőnkön (cím), és az azt követő vacsorán az … étteremben (név és cím).
- Örömmel értesítjük Önt és kedves családját, hogy örök hűséget esküszünk egymásnak, ezért szeretettel várjuk 2019 augusztus 17-én 16 órakor a IV. Kerület Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében (cím), majd a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánián (cím) tartandó esküvőnkön.
Hagyományos esküvői meghívó szövegek:
- Kedves Családunk és Barátaink! Szeretettel meghívunk, hogy velünk örüljetek, mikor 2019. augusztus 10-én 14 órakor a XII. kerület házasságkötő termében (cím), majd az Istenhegyi Szent László Plébánián (cím) végleg összekötjük életünket. Közös életünk első óráit töltsétek velünk az … étteremben egy vacsorával egybekötött mulatozáson (név és cím).
- Szeretettel meghívunk Téged és kedves családodat 2019 augusztus 10-én 15 órakor a XII. kerület házasságkötő termébe (cím) és 16 órakor a Kútvölgyi Boldogasszony Kápolnában (cím) tartandó esküvőnkre, majd az azt követő vacsorára és bulira (név és cím).
Laza esküvői meghívó szövegek:
- Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az „én sose adom be a derekamat” című fejezetnek és 2019. február 10-én önként és dalolva örökre összekötjük életünket. Ezúton meghívunk Téged és a kedves családodat, hogy legyetek szem-és fültanúja ennek a nem mindennapi eseménynek. Egyházi esküvőnket a Szent Imre Plébánián (cím) tartjuk 15 órakor, majd 16 órakor az anyakönyvvezető előtt (cím) mondjuk ki a boldogító igent. Ezt követően féktelen mulatozásba kezdünk és számítunk ebben is rátok (helyszín és cím).
- A nagy közönségsikerre való tekintettel örök életre meg kívánjuk hosszabbítani sokat próbált kapcsolatunkat, így a még sikeresebb folytatás érdekében 2019. augusztus 10-én egymásnak az anyakönyvvezető, a pap és a násznép előtt örök hűséget fogadunk. Boldoggá tennél minket, ha családod kíséretében velünk együtt izgulnál, örülnél és ünnepelnél ezen a páratlan napon! Hogy mikor és hol? Polgári szertartás és vacsora: Barabás Villa. (cím)
- Vadházasságunk megszelídítése érdekében, úgy döntöttünk, hogy 2019. augusztus 10-én örök hűséget esküszünk egymásnak. Örömmel tudatjuk, hogy példátokon felbuzdulva mi is kedvet kaptunk a házasság édes örömét kipróbálni, így meghívunk Benneteket a Szegedi Polgármesteri Hivatal házasságkötő Termében tartandó esküvőnkre (cím). Elhatározásunkra a hivatali pecsétet 16.00 órakor kapjuk, Isten áldását pedig 17.00 órakor a Római Katolikus Templomban kérjük (cím). Reméljük osztozol örömünkben, és megtisztelsz minket jelenléteddel mindkét ceremónián, valamint az azt követő ünnepi vacsorán és azt követő fergeteges bulin is. (cím).
Az esküvő hangulatát az adja vissza a legjobban, ha saját maguk fogalmazzák meg a saját gondolataik által az esküvői meghívó szövegét. Természetesen írhatnak bele egy szép idézetet is, amely visszatükrözi a saját karakterüket, stílusukat vagy akár a romantikájukat is. Nem muszáj nagy költőktől idézni feltétlenül, engedjék szabadjára fantáziájukat és bátran merítsenek kedvenc filmből, könyvből, dalszövegből, vagy egy humoros emlék, egy „jópofa aranyköpés” is belekerülhet a meghívóba idézet gyanánt. Nézzünk néhány költői és vicces, laza idézetet esküvői meghívókba:
- „Öregedjünk meg együtt, a sors bármit is rendel. Így állunk elébe mi, ketten egy szerelemmel”. /John Lennon/
- Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted. /Gabriel Garcia Marquez/
- Köszönöm az életnek, hogy Téged megadott, Köszönöm a sorsnak, hogy hozzám elhozott, áldom az utat, amelyre most léptünk, vigyázz rá, hogy róla soha le ne térjünk. /Ismeretlen szerző/
- Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk, hogy egymásnak örök hűséget tegyünk. S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna, Gyermekünk szemében, újra s újra lobogna. /Kovács Mihály/
- A jól működő házasság érdekében két dolgot tehetsz: – Ha tévedsz, azonnal ismerd el. – Ha igazad van, azonnal fogd be a szád.
- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része! Melyik az a rész? Az, amikor te meg én, mi leszünk.
- Mintha csak fekete-fehér emlékeket őriznék abból az időből, mielőtt megismertelek. Amikor eljöttél, nevetést, piros lufikat és ÖRÖMÖT hoztál az életembe. /Judith C. Grant/
Egyre gyakoribb, hogy a meghívókba belekerülnek az ajándékokra vonatkozó kérések is. Nem minden esküvőn tartanak már menyasszonytáncot, és nem mindenki kér tárgyi ajándékot, hanem ma már leginkább anyagi támogatást, hozzájárulást kér az ifjú pár. Meg kell fogalmazni a pénzkérés, a támogatás célját, például a nászúthoz vagy házra gyűjtenek, babavárásra, gyerekszoba berendezésre, és még sorolhatnánk a példákat. Ezen ne sértődjön meg senki, hiszen az ifjú pár tudja, hogy mi az, amire nekik a leginkább szükségük van. Ha így, kedvesen belecsempészik a meghívóba ezeket a kéréseket, szívesebben adják oda a kis borítékokat ajándékként a meghívott vendégek, és talán könnyebb eldönteni a mértékének a nagyságát is, hiszen így mindenki tudja azt, hogy mihez járult hozzá. Egy konkrét dologra sokkal jobb úgy adni, örömtelibb érzés ha pontosan tudják, hogy mire adják, mint ha csak úgy adnának valamit.
Ami a legfontosabb, hogy az esküvői meghívó stílusa és szövege is ti magatok legyetek. Ez a ti nagy napotok, a ti fontos pillanatotok, ezért tükrözze azt, akik ti vagytok, akár komolyak, hagyományosak, akár lazák vagy kockák, akármilyenek is vagytok, őszintén, szeretettel.