A meghívó az esküvő egyik legfontosabb eleme, hiszen azon túl, hogy a meglepetés erejével hat, általa szembesül a násznép az ifjú pár ízlésével, stílusával.

Persze páronként eltérő, hogy ki mennyi energiát fordít a meghívó kiválasztására és elkészíttetésére. Vannak, akik saját maguk készítik el, ezzel még személyesebbé téve az meghívást, vannak akik viszont inkább a profikra bízzák, vagyis a nyomdákhoz fordulnak.

A meghívó készíttetése korántsem olcsó mulatság, hiszen nem mindegy, hogy milyen papírra nyomtatják, hogy milyen borítékba csomagolják, a díszítés kivitelezéséről nem is beszélve. A meghívók mellé rendelhetünk ültetőkártyákat, menükártyákat, és kísérőajándékokat is, hogy minden összepasszoljon és olykor-olykor akár kedvezményt is kaphatunk, ha mindent egy nyomdán keresztül bonyolítunk. Rengeteg olyan oldallal találkozhatunk, ahol előre elkészített printek vannak, de természetesen arra is van lehetőség, hogy teljesen egyedi meghívót terveztessünk. A weboldalak palettája igazán széles, így csak a leggyakrabban látogatott oldalak sajátosságait fogjuk bemutatni.

 

www.dreamflowersmeghivok.hu

A cég több mint tíz éve foglalkozik meghívók, köszönetajándékok és papír dekorációk késztésével. A hétköznapiság igazán nem jellemző a termékekre, hiszen előszeretettel alkalmazzák a csipkét, strasszköveket, gyöngyöket, brossokat és a fő specialitásukat, a papír-virágokat. Az egyedi kiegészítők olyan minőséget biztosítanak, amely teljesen egyedülálló a piacon, nem pedig tömegcikk.

A megrendelés véglegesítése előtt rendelhetünk mintapéldányt, így nem érhet minket meglepetés. A megrendelés menete a normál webshopokhoz képest némiképp eltér, hiszen itt az egyedi igények miatt nem tudunk terméket a kosárba helyezni. E-mail elérhetőségükre kell megküldenünk a tervezett meghívó paramétereit rendelési kóddal, darabszámmal és a megrendelő adataival. A meghívó szövegét Word formátumban szükséges csatolni formázás nélkül. A termékmintát levelünk elküldését követően 2-3 nap alatt rendelkezésünkre bocsájtják, a végleges termék kiszállítási ideje pedig 10 napot vesz igénybe. A csomagok házhozszállításának díjszabása a Magyar Posta Zrt. által meghatározott díjszabás alapján történik, nincsenek felmerülő plusz költségek. Ha MPL házhozszállítást kérünk, akkor 2 kg-ig 1.780,-Ft-ot kell fizetnünk a kiszállításért. Kérhetjük továbbá azt is, hogy csomagunk a postán maradjon és személyesen menjünk el érte, így a költség 1.400,-Ft-ra csökken. A legolcsóbb megoldás a Posta Boxba való kiszállítás, mivel ennek díja csak 990,-Ft.

 

www.eskuvoi-meghivok.hu

Esküvői meghívókkal, ültetőkártyákkal, ültetőtáblákkal, menükártyákkal, és köszönetajándékokkal foglalkozó weboldal.

Többfajta meghívó típusból van lehetőségünk választani, mint a kémcsöves (ára darabonként 500-700,- Ft), a dobozos (darabonkánt 400-500,-Ft), a szalagos (darabonként 500-700,-Ft), a csipkés (darabonként 400-700,-Ft), a grafikus (darabonként 300-500,-Ft). Ha a weboldalon lévő fix kínálatban mégsem lelünk rá az igazira, akkor akár egyedi meghívót is terveztethetünk, melynek ára grafikai tervenként 2.500,-Ft. Lehetőségünk van előzetes mintadarabot igényelni, melyet térítésmentesen kipostáznak, illetve digitális formában is megküldenek részünkre. Ha további mintát szeretnénk kérni, akkor termékenként 500,-Ft-ot kell fizetnünk érte, viszont kettő ingyenes korrekciós lehetőséget biztosítanak. A nyomdákkal ellentétben nem kell rendelési minimumot teljesíteni, akár egy darab meghívót is rendelhetünk, viszont 25.000,-Ft-os megrendelés esetén a kiszállítás ingyenes. Ha a futárszolgálattal való kiszállítást választjuk, akkor 1.490,-Ft-ot kell fizetnünk a kiszállításért, ha ezen felül expressz kiszállítást igénylünk, akkor annak költsége további minimum 3.500,-Ft. Expressz kiszállítás esetén a kiszállítási idő 5 napot vesz igénybe.

 

 

 

www.meghivodiszkont.hu

Hasonlóan az előző honlaphoz, inkább az esküvőhöz szükséges nyomdai termékekkel foglalkozik.

Ha meghívót keresünk, akkor többfajta témából is választhatunk, mint pl. a vicces, romantikus, régies vagy elegáns. A meghívók ára 300 és 500,-Ft között mozog attól függően, hogy mennyire bonyolult grafikát, milyen díszítőelemeket tartalmaz. Lehetőségünk van meghívószöveget választani és hozzá bármely meghívó típust hozzárendelni, ami igazán praktikussá teszi a megrendelés menetét, hiszen nem kell órákig gondolkodni a megfelelő szövegezésen. A meghívó szövegén kívül akár idézetet is választhatunk, melyek sora szinte végtelen. A termék megrendeléséhez legalább az előleg megfizetése kötelező ahhoz, hogy megküldjék részünkre a grafikai tervet. A grafikai szöveg javítása egy szövegtípus esetén öt alkalommal ingyenes, viszont a további javításokért 1.000,-Ft-ot kell fizetnünk, és minden egyes módosítás elkészítése öt napot vesz igénybe. Ha a látványterv megfelelő számunkra, akkor körülbelül két hét múlva kézhez is kapjuk a megrendelt termékeket. A csomagot a GLS futárszolgálat kézbesíti az 1.390,-Ft-os költség megfizetését követően.

Ha tetszett a cikk küld el barátaidnak, ismerőseidnek!