Mindenki azt szeretné, hogy az esküvője napja tökéletes legyen. Ennek egyik fontos eleme, hogy a fiatal pár elképzelései szerint alakuljanak a dolgok, a másik fontos tényező pedig, hogy a meghívott vendégek jól érezzék magukat. A különféle esküvői játékokat pont azért találták ki, hogy például vacsora közben, illetve két menü felszolgálása alatt, amikor a legtöbben ülnek, szórakoztató módon teljen az idő. Ma már számos játék közül lehet választani, melyeket a vőféllyel vagy a ceremónia mesterrel a házasulandó párok előre le tudnak egyeztetni. Megkerestük a legviccesebb esküvői játékokat, így te is megtalálhatod a legszimpatikusabbakat.

Sorfaltánc

 A menyasszony meg kell, hogy nevezzen 5 hölgy vendéget, akik kifáradnak hozzá a tánctérre. Ezután a vőlegényen a sor, akinek 5 férfi vendéget kell kiszólítania. Amikor minden felszólított kifárad, akkor a lányok és a fiúk egymással szemben, sorba állnak. A zenészek 5 különféle zenei stílust játszanak majd. Először a lányok táncolnak, aztán a fiúk lejtenek egy rögtönzött produkciót. Minden egyes tánc után a vendégek tapssal, sikollyal szavazhatnak a nekik jobban tetsző előadásra. A zenei stílusok közül érdekes lehet a metalt választani, valamilyen szenvedélyes zenét, a jó öreg diszkó slágerek egyikét vagy épp egy igazi magyar mulatós dalt.

Kocsis játék

 Ha ügyes a vőfély, akkor egy igazán remek hangulatú esküvői játékot lehet összehozni. A fiatal párnak néhány vállalkozó kedvű vendéget kell választania. Minden vendég egy karaktert képvisel a történetben. A vőfély dolga, hogy előre megírjon egy rövid mesét a választott karakterekre, akik lehetnek például a kocsis, a lovak, a kerekek, a király, a királyné, a királyfi. A tánctérre párban kell kihelyezni a kocsit jelképező székeket, melyre a kiszólított vendégek ülnek. Annak, aki meghallja a saját karakterét, fel kell állnia. Ha valaki nem veszi észre, hogy rajta volt a sor vagy épp idő előtt felállt, innia kell egy felest. A királyfi szerepére a vőlegényt érdemes választani, hiszen amikor meghallja, hogy király, akkor már felállhat, holott lehet királyné fog a mondatban szerepelni.

Cipőemelés

Az esküvői játékok koronázatlan királya. Egy érdekes kérdés-felelt adós mókáról van szó, ami annál izgalmasabb, minél személyesebb kérdéseket kap a pár. A játék lényege, hogy a tánctérre ki kell szólítania a ceremónia mesternek, illetve a vőfélynek a menyasszonyt és a vőlegényt, akiket ezután háttal egymásnak le kell ültetni egy-egy székre. A játékmester kérdéseket tesz fel, melyre az ara és az újdonsült férj is cipőemeléssel válaszolhat. Például ilyen kérdések is elhangozhatnak: Ki viseli a nadrágot a családban, Ki szokta hamarabb feladni a vitát, Ki a megértőbb, Ki a hisztis, Kié az utolsó szó?

Kiesős tánc

 A játék lényege, hogy a tánctérre kör alakban, támlával a kör közepe felé mutató, páratlan számú, például 7, széket kell elhelyezni. Ha 7 szék lett így kirakva, akkor a friss házasoknak 8 párt kell kiszóltatniuk, akik körbe állják a székeket. Amikor megszólal a zene akkor a párok elkezdenek táncolni. Amint elhallgat a zene, gyorsan le kell ülni a székre. A férfi ül a székre, párja az ölébe. Akinek nem jutott szék, az kiesett ebből az esküvői játékból és így a végére egyetlen nyertes pár fog maradni.

Tánc az újságpapíron

 Az esküvői játékok egy legromantikusabb képviselője ez a játék. Igazán aranyos és romantikus és még a szabálya is nagyon egyszerű. Nem kell ehhez a mókás esküvői játékhoz semmi más, csak egy pár nagyobb formátumú újságpapír. A friss házaspár kiszólít a tánctérre 10-12 párt, akiknek szigorúan csak az újságpapíron szabad táncolniuk. Amikor megáll a zene, akkor a papírt félbe kell hajtani. A végén az a pár fog győzedelmeskedni, aki a legkisebb papírról sem lépett le.

Vers a házasoknak

 A játék igazán egyszerű. Lényege, hogy egy-egy kiválasztott csoportnak ad a vőfély egy szólistát. A szólista szavait felhasználva kell levelet vagy a kreatívabbaknak verset írniuk a menyasszonynak vagy a vőlegénynek. A játék annál érdekesebb, minél viccesebb szavak szerepelnek a listán. Ezek a szavak lehetnek akár különféle tisztítószerek nevei: Mr. Muscle, Cilit Bang, Dove, Ariel, de bármilyen környezetünkben található dolog is: méz, csokoládé, csülök, virsli, rántotta, tojás. Természetesen a szövegek írására kell egy kis időt adni. Az elkészült műveket pedig mindenféleképpen fel kell olvasni a párnak hangosan, hogy mindenki hallja, így a nevetés garantált lesz.

Hétlépéses tánc

 A menyasszonynak fel kell állnia az egyik asztalra. A férje 7 lépésre fog tőle állni. A vőfély ezután vicces, rímekbe szabott kérdéseket tesz fel a férj számára. Ennek az esküvői játéknak a fő nehézsége, hogy a férjnek is rímelő, vicces választ kell adnia. Csakis akkor léphet közelebb a feleségéhez, ha a násznép elégedett volt a válaszával és ezt tapssal jelezte is. Ha a taps elmarad, akkor innia kell a férjnek. Amikor pedig végül odaér menyasszonyához, akkor azt fel kell kapnia és viheti is átöltözni az arát a menyecsketánchoz.

Ha tetszett a cikk küld el barátaidnak, ismerőseidnek!