Új esküvő magazin hírek

Kezdőlap » Esküvői ruha » Menyecske ruha

Menyecske ruha

Akinek még nem volt része átélni egy esküvő szervezését, elképzelni sem tudná, mennyi mindennel jár ez a feladat. Az embernek rengeteg elengedhetetlen dologra kell figyelni, hogy tökéletes legyen a nagy nap.

A mai felgyorsult világban, már rengeteg olyan szokást, hagyományt engedtünk el az esküvőkön, ami régen szent volt és sérthetetlen. Akkoriban, fontosnak számított a menyasszony ártatlansága az esküvő napjáig, amit lepedővel bizonyítani is kellett. Talán a vér színéből következtethetünk a hagyomány szerinti piros menyecske ruhára is.

Mi is az a menyecske ruha? Általában a menyasszony a házasságkötés után, általában a buli közepe felé, éjfélkor átveszi ezt a viseletet. A hagyomány szerint ez a ruha az átváltozás jelképe. Jelképezi, hogy lányból asszony lesz az illető. Előfordul azonban az is, hogy a menyasszony előbb átcseréli habos babos ruháját, ennek általában az az oka, hogy hosszútávon elképesztő meleg és kényelmetlen tud lenni.

Amint a menyasszony átöltözött, kezdetét veszi a tánc. Először az édesapjával, majd a násznéppel szokás ebbe belekezdeni. Mindenképpen fontos a választásnál, hogy kényelmes és könnyed ruhát vásároljunk erre az alkalomra.

Hogy válasszuk ki a számunkra megfelelőt? Ugyanúgy, ahogy a menyasszonyi ruhát, úgy a menyecske ruhát sem egyszerű kiválasztani. Rengeteg fontos szempont van, amit érdemes figyelme venni. A hagyomány szerint piros, esetleg bordó színben pompázik ez a viselet. Azonban manapság, mindenki próbálja a saját ízlésére szabni élete nagy napját, szóval azzal sincsen gond, ha elhagyjuk ezeket a szokásokat. Nyugodtan választhatunk akármilyen színt, a lényeg, hogy nekünk megfelelő legyen, és jól álljon az árnyalat a bőrünkhöz.

Gondoljuk át, hogy mi az a fazon, amibe komfortosan tudnánk érezni magunkat. Nem célszerű túlságosan rövid viseletet választani, hiszen ha egész éjjel táncolni szeretnénk, és szórakozni, könnyen zavaró lehet, ha folyamatosan felcsúszik. Ugyanez a helyzet véleményem szerint a túl hosszú viselettel is, hiszen nem ad megfelelő mozgásteret, egy idő után rettentő idegesítő és kényelmetlen lesz. Fontos, hogy megfelelő anyagból válasszuk, hiszen nagyban hozzásegít ahhoz, hogy önfeledten szórakozzunk. A legjobb választáshoz tartozik mindenképp a pamut, esetleg az enyhén csipkézett, vagy tüllözött ruha.

Választhatunk teljesen egyszerű, de akár elképesztően extra darabot is, választékban bőven lesz részünk. Vegyük azonban vásárláskor figyelembe, hogy mennyire előnyös az adott ruha alkatunkhoz. A molettebb testalkathoz például nem túl jó választás egy spagetti pántos ruha, ugyanúgy ahogy egy alacsony lánynak is rettentő előnytelenül tud állni egy középhosszú viselet. Figyeljünk a szolid dekoltázsra, ne billenjünk át a ló másik oldalára, ahol már ízléstelenül sokat mutatunk.

Méretre is legyen tökéletes, hiszen rettentő idegesítő tud lenni, amikor nagy és folyton csúszkál, vagy ellentétben túl kicsi és szétszorít. Az utóbbi mellesleg nagyon feltűnő tud lenni a vendégek számára is, főleg ha ki vannak rá hegyeződve.

Minél több üzletet és lehetőséget tekintünk meg, annál nagyobb eséllyel fogunk olyat találni, amitől elakad majd a szavunk. A vásárláskor érdemes olyat választani, amit esetleg későbbi alkalmakra is viselhetünk, mert megfelelő a megjelenése. A legjobb, ha nem vesszük meg egyből a legelsőt, ami megtetszik, hanem ha akad időnk rá utána keresgetünk az interneten is. Számtalan weboldal kínál kifejezetten erre az eseményre és célra szebbnél szebb ruhákat. Ha minél olcsóbban szeretnénk ezen részét megúszni esküvőnknek, érdemes akár apróhirdetéseket is megnézni, mert rengeteg ex menyasszony adja el erre a célra vásárolt ruháját kihasználatlanság miatt. Ha valami használt, nem jelenti azt, hogy nem tökéletes az állapota, sőt az is meglehet, hogy ilyen helyen találjuk meg a tökéleteset.

 Akárhogy is döntünk, az a legfontosabb, hogy azonosulni tudjon a személyiségünk és mi magunk is a ruhához. Legyen minél kényelmesebb, minél csinosabb, hiszen itt úgyis ez a fő szempont. Ha megfelelő a ruha, megfelelő lesz a hangulatunk is, ez biztos.

Ha tetszettt a cikk küld el barátaidnak, ismerőseidnek!