Új esküvő magazin hírek

Kezdőlap » esküvői köszönetajándék » A legszebb esküvői köszönetajándék szövegek minden stílusban

A legszebb esküvői köszönetajándék szövegek minden stílusban

Amikor minden lényegesebb szervezési feladatot kipipáltunk, amikor úgy érezzük, hogy szinte minden készen áll az esküvőnkre, akkor végső ideje, hogy az esküvői köszönetajándékokat is sorra vegyük. Manapság már a legtöbb lakodalom elengedhetetlen része ez az apró figyelmesség, ami sokszor a dekoráció része is egyben. Ha a csomagolás harmonizál a díszítés színeivel és stílusával, akkor egészen frappáns kiegészítő lehet. Köszönetajándék lehet egy kis csokoládé, illatos szappan, egy muffin, cukrozott mandula, de akár egy sorsjegy is. Egy kis időráfordítással azonban bármit is választunk, azt sokkal személyesebbé tehetjük azáltal, ha az ajándékozott neve is szerepel rajta, illetve még egy édes esküvői köszönetajándék szöveget is mellékelünk.

A köszönetajándékok szövege legtöbbször szerelmes vagy házasságról szóló idézet, illetve vers, de nem muszáj korlátokat felállítani, ha inkább konkrétan a vendégek számára szeretnénk üzenni, akkor választhatunk olyan idézetet is, ami a barátságról szól, sőt saját magunk is megfogalmazhatunk olyan szöveget, mellyel megköszönjük a részvételt és az ajándékot a vendégeink számára. Nem is kell mindenképp versben vagy idézetben gondolkodni, ha pár kedves szót írunk a köszönőkártyára, az is jól fog esni azok számára, akik olvassák.

A legszebb szerelmes idézetek közül választottunk most párat, melyek közül kedvetekre szemezgethettek, ha a hagyományos, romantikus vonalat szeretnétek követni és valami igazán alkalomhoz illőt szeretnétek az esküvői köszönetajándék szövegeként.

„Két egymást megértő szív indul ma útra az élet viharos tengerén. Szívüket elválaszthatatlanul csatolták egymáshoz, hogy ezzel is fokozzák erejüket az élet vihara ellen.” – Cinkotai Nagy Ince

 „A boldogság két összeolvadó szív szerelmén alapszik, melyet a sírig tartó összeköttetés biztosít. Az a lépés, mely ezen összeköttetésnek kezdetet ád, az életnek legfontosabb lépése.” – Kassay Adolf

„Van két gyűrű, egyforma. Két kézen. És ez a két gyűrű köti össze a két kezet. A két embert. A két életet.” – Csitáry-Hock Tamás

„S ha jön az este, langyos szél susog,

Fátylaid játékosan megsuhognak,

s baráti mosolyát a csillagoknak

Együtt nézzük majd, ifjú házasok.” – Paul Verlaine

„Így kéz a kézben mi eddig szerelem volt, törvény már” – Zorán

„Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk” – Mark Twain

„Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret” – Erich Fromm

Nézzük most azokat az idézeteket, melyek nem annyira a szerelemről szólnak, hanem inkább a köszönetről, a barátságról. Mivel elsősorban épp a barátainknak szánjuk a szövegeket és pontosan arra, hogy megköszönjük, hogy velünk együtt ünnepelik életünk egyik legfontosabb napját, így szintén tökéletesen megfelelnek, ha az esküvői köszönetajándék szövegeként ezeket használjuk a meghívottaink számára és nem kifejezetten a házasággal kapcsolatos idézeteket.

„Az egyik bölcs mondás szerint a szavaknak három esetben van létjogosultságuk: ha segítenek vagy gyógyítanak, ha köszönetet fejeznek ki, és ha áldanak.” – Kurt Tepperwein

„Egy könyvben a köszönetnyilvánítást a legnehezebb megírni. És nem azért, mert nem jut eszembe, akinek megköszönhetném, hanem mert egy nagy falunyi embernek tartozom hálával és nagyrabecsüléssel.” – Anna Banks

„Baráti körünk az a család, melyet saját magunk választunk, és ha jól választunk, jóban-rosszban mindent jelenthetnek számunkra.” – Sarah Ivens

„Szavaid, tanácsaid nem feledem én el.

Köszönöm, hogy meghallgatsz.

S amikor tudsz, segítesz.

Kérem én a jó Istent,

Áldjon meg téged!

Barátságunk a sírig kísérjen.” – Oláh Szilárd

Ha pedig nem érzed magadhoz közel az idézetek világát és sokkal jobban szereted megfogalmazni a gondolataidat saját magad, akkor nyugodtan tegyél így. Sokszor szívhez szólóbb, ha nem mások idézetét választjuk, hanem személyes gondolatainkat osztjuk meg. Azt is megteheted természetesen, hogy a távolabbi rokonok, szomszédok számára az esküvői köszönetajándék szövege egy szép idézet, amíg a legközelebbi barátok számára te magad írsz pár sort. Jó ötlet továbbá, ha nem a hálád fogalmazod meg, hanem egy kedves emléket írsz le, egy rövid, vicces történetet, mely ahhoz az emberhez kötődik, akinek szánod a köszönetajándékot. Ezzel biztosan megmosolyogtatod az ajándékozott személyt és abban is biztos lehetsz, hogy ez igazán jól fog esni számára.

Természetesen bárhogy is döntesz, legyen az vers, szerelmes vagy barátságról szóló idézet, saját sorok, ezzel a parányi figyelmességgel, a kis ajándékkal, a kedves esküvői köszönetajándék szöveggel célt érsz, hiszen mindenkinek jól esik, ha gondolnak rá. Épp ezért ne sajnáld az időt és az ajándék mellé válassz egy szöveget is, hogy általa személyhez szólóbb legyen a kedvességetek.

Ha tetszettt a cikk küld el barátaidnak, ismerőseidnek!