Az esküvő egyik legmeghatóbb pillanata, amikor a „gyerekek” a szüleinek köszöntőt mondanak. Egyes esetekben nevükben az anyakönyvvezető, szertartásvezető vagy vőfély.
Lehetetlen pár percben az elmúlt éveket összefoglalni, így elég csak a legfontosabb pillanatokat megemlíteni. Válasszunk ki megható, esetleg felejthetetlen pillanatokat egyes életszakaszunkból. Minél egyedibb és színes emlékekből építkezik, annál érdekesebbé válik.
Hogyan is kezdjünk bele?
Köszönd meg, hogy a szüleid világra hoztak, betegségben ápoltak, és felneveltek.
Köszönd meg, hogy támogattak a sportban, hobbiban, esetleg tanulásban.
Köszönd meg, amikor melletted álltak, amikor padlón voltál.
Ezen kívül kiemelhetjük, mikre tanítottak meg, mit tanultunk tőlünk és mennyit nevettünk velük.
Írhatunk természetesen saját verseket, de ha nincs fantáziánk, nyugodt szívvel választhatunk az általunk legszebbnek megítélt versekből is. Ebben a bejegyzésben összeszedtem rövidebb, hosszabb verseket, amikből kedv szerint válogathatunk
Aranyosi Ervin: Édesanyám
Édesanyám, te drága lélek,
általad lettem, tőled élek!
Tápláltad testem, s lelkemet,
s éreztem szíved hogy szeret.
Ápoltál, óvtál, védtél engem,
tanítottál, mivé kell lennem.
Látom, szép szemed hogy ragyog,
hisz legszebb csodád, az én vagyok.
Tanítottál szép álmot szőni,
hát jöttem hozzád megköszönni!
Szép arcodra egy csókot nyomni,
hogy láthassalak mosolyogni.
Hogy mondhassak egy verset néked,
mert veled áldott meg az élet!
Tőled vagyok az, aki lettem!
Te vagy, kit elsőnek szerettem!
Búcsú az apától
Drága édesapám, most tehozzád szólok,
jöjj hozzám közelebb, halld meg, mit mondok!
Meg kell, hogy köszönjem a sok jóságodat,
meg az értem való fáradozásodat.
Azt mindenki tudja, hogy mily sokat mentél,
értem éjt nappalt mindigí egybetettél.
Ezért fizetségül azt kívánom néked,
hogy legyen nagyon hosszú, a te földi léted!
Legyen minden napja fénylő, mint a tavasz.
Ajkaidról ne halljék se bú, és se panasz.
Ragyogjon a csillag örökké felettünk,
hogy ezen a földön boldogan élhessünk.
édes jó apádra fordítsd könnyes szemed!
Édes jó atyádnak add oda a kezed!
Kedves édesatyám a te hűségedet,
az Isten fizesse meg! Csókold meg most őtet!
Búcsú az Anyától
E nehéz órában kire is gondolok?
Drága édesanyám, most tehozzád fordulok.
Könnyeim letörlöm, szemem rád emelem,
hisz eddigi életem neked köszönhetem.
Mint kertész a virágát: szereti, ápolja,
amikor meg megnő, más meg leszakítja.
kis palántát óvtál te is, majd virágszálat.
Rám költöttél gondott, hosszú éjszakákat.
Mikor beteg voltam, felettem őrködtél.
bajtól megmenteni, mindig igyekeztél.
De szerelmes szívem, már párja után vágyik,
így a te rózsafád, most megszedetté válik.
Mostan el kell válnunk, tőled már elmegyek,
minden fáradságod megköszönöm neked.
Ó, én annyi kincset nem tudnék szedni,
amivel mindenért megtudnék fizetni.
Mert a világon még olyasmi nem termett,
amivel a jó anyát fizetni meglehet.
Búcsúzóul mit is mondhatnék teneked?
Az Isten áldja meg minden lépésedet!
Adjon egészséget és nyugodt életet,
hogy e hű párommal, kivel most elmegyek,
együttesen nagyon soká szerethessünk,
napodnak fényében soká fürödhessünk.
Anyukádra fordítsd könnyes szemed!
Édes jó anyádnak add oda a kezed!
Kedves édesanyám a te hűségedet,
az Isten fizesse meg! Csókold meg most őtet!
Édesapámnak
Először jó apám most hozzád fordulok
Tőled rövid szóval mostan elbúcsúzok
A szívemben őrzőm örök emlékedet
Nem tagadhatom, hogy vagyok gyermeked.
Édesapám kérlek hallgass meg engemet
Míg hozzád intézem rövid beszédemet.
Nem sokára jutok házasember sorba
Ezért édesapám elbúcsúzok mostan.
Magányos életemnek vége nemsokára
Fölváltom egy édes kedves párral.
Ha megbántottalak édesapám téged
Atyai áldásod mostan reám kérem.
Most, hogy itt van a perc s búcsúzni kell tőled
Zokogó szememből kitörlöm a könnyet.
Megköszönöm néked minden jóságodat
Szerető atyai gondoskodásodat.
Szeresd továbbra is kedves gyermekedet
Mert bár messze visz a sors, avagy itt maraszt
Mindig az én áldott édesapám maradsz.
E pillanatban is kérem tanácsodat
Két út van előttem boldog s boldogtalan.
Most e búcsúpercben lelkem bizonytalan
Melyiken indulok, nem tudom én mostan.
Melyik hová vezet ennek a titkában
Gyermeki elmémet igazítsd utjában.
Te mutassál utat atyai áldással
Hogy boldogan éljek szerető párommal.
Gyermeki szívemet itt hagyom tenéked
Kedves édesapám Isten legyen veled.
Vági Katalin: Szüleimhez
Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg!
Mellettem voltatok, s fogtátok kezem!
Óvtatok, védtetek, mint egy gyermeket,
Bár nem kértem, de kaptam egy életet!
Húsz évnyi kitartás, sok küzdelem.
Felneveltetek, s neveltek engem.
Lányt fegyelmezni nem könnyű, megértem,
De ti megbocsájtjátok minden vétkem!
Érzem, követtem már el sok baklövést.
El kellett viselnetek tőlem sok sértést,
De megoldottunk mindent együtt, közösen,
Hisz tudom, bonyolult a természetem.
Még tévedek nem egyszer az életben,
Ti akkor is ott lesztek csakis velem.
Tanácsotok nem egyszerű elfogadnom.
Jó hogy van egy ilyen, egy igazi családom!
Búcsúzás
Szeretett nagyszülõk, most hozzátok szólok
Fáj a szívem, hogy tõletek válok
Most mielõtt a házból kilépek
Ha ellenetek vétettem, bocsánatot kérek
Érette Isten áldjon benneteket
Drága nagyszüleim, Isten veletek.
Kedves testvérem, akit most itt hagyok
Emiatt én boldog, de szomorú is vagyok
Elmegyek e házból, ahol eddig éltünk
Ahol boldogságban és örömben volt részünk
Ahol szüleink gondunkat viselték
Minden nappal és éjjel kedvünket keresték
Búcsúzóul kérem, szeresd tovább õket,
És ápold közöttünk a szeretetet.
Édesanyám kedves nevelõ dajkám
Köszönöm tenéked, hogy jó voltál hozzám.
A családi meleget, a dorgálást, a gyöngédséget
A nevelést, a féltést, s a forró szeretetet.
Isten áldása kísérje léptedet.
Örömöd leljed választott páromban és bennem.
Kedves édesapám mit is mondjak néked
Ki megmutattad milyen az apai szeretet
Mindenki tudja, mily sokat mentél
Érettem hogy fölnevelj, mily sokat tettél.
Jóra tanítottál, a rossztól intettél
A házaséletre, engem segítettél.
Életetek legyen hosszú, boldog, istentõl áldott
Én fiatok……….. Szívembõl kívánom.
Vass Gergely: Szüleimnek
Révbe érek lassan,
Innentől a vizek vadabbak lesznek:
Tele kövekkel,
Mik roncsolják a hajótestet.
A víz nagyon zavaros,
Sőt, a ködtől nem látszik a táj.
Valami lappang a homályban,
De az még messze jár.
Most csicsergés hallik,
S lám,
egy madárpár pihen meg
A hajó faragott orrán.
Duettjük egyszerre
Bódító, s lágy,
Később izgalommal tölt el,
Majd a mélybe ránt.
S legvégül csak lágy
Érzelmeket ébreszt,
Melyeket nem lehet hasonlítani,
Egy forradalmi felkeléshez.
Csak ezen érzés örök,
ezt nem töri meg sem idő, sem fegyver.
Ez az a szeretet,
Mit a szülők iránt érzel.
Buruli Anita: Szüleimnek
Mára pókhálót font arcukra a sok gond meg bánat,
Persze, tudom, adtam én is párat…
Minden szomorúság ráncot vésett az arcukra,
Minden rossz után új pecsét került a sorsukra…
De minden egyes barázdában benne van az élet,
Az összes öröm, minden, amit megéltek…
Ráncos kezükkel finoman simogatva megérintik az arcomat,
A szemükben visszatükröződni látom minden harcomat.
Az élet talán még majd ad számos csodát,
Amit együtt, egymással élhetnek át.
Még lesz unokájuk, lesz kiért újra élni,
Lesz kit a bántó dolgoktól megkímélni.
Még együtt játszhatnak, nevetve hangosan,
Összekacsinthatnak néha cinkosan.
A pókhálós arc majd kisimul, megszépül,
Csak néhány ránc marad emlékül.
Az élet vízén most már összekapaszkodva hajóznak,
Utat engednek a szépnek, a jónak.
Mikor két fáradt kéz egymásra simul, megpihen,
Én is megnyugszom, visszakapom a hitem.
Most már életük alkonyán járnak,
A szemükben visszatükröződik az öröm, a bánat.
Egy egész élet égett beléjük, mélyen,
Az, ami történt már nagyon régen.
Mikor majd arcuk az izgalomtól kipirul,
Szívük, lelkük az örömtől kivirul,
Tárt karokkal várnak egy csöppséget,
Ujjongva mondhatják: tényleg mindent elértek!
